Miben segíthetünk?

Hajszövet analízis, termékenység és endokrin diszruptor anyagok

Köztudott, hogy a környezetünkben előforduló méreganyagok meddőséget okozhatnak. Szintén ismert tény, hogy bizonyos nehézfémek, mint például a higany, valamint egyes ásványi anyagok hatással vannak a termékenységre és a reprodukcióra.

meddoseg

Dickerson tanulmányában termékenységi gondokkal küzdő és mesterséges megtermékenyítésben részt vevő nők hajszövetének higany, cink és szelén koncentrációját vizsgálta. A hajszövetből kimutatott higany negatív korrelációban áll a petesejt számmal és a petefészek stimuláció után a tüszők számával, a hajban talált cink és szelén viszont pozitív kölcsönhatásban van ezen adatokkal. A kísérlet során az adatok egyértelműen kimutatták, hogy a higany negatívan, a cink és a szelén pedig pozitívan befolyásolja a petefészek mesterséges megtermékenyítés során alkalmazott gonadotropin hormonra történő reakcióját. A kutatók arra is rávilágítottak, hogy a cink és a szelén fontos szerepet játszhat a megtermékenyülésben, és ezek az ásványi anyagok a környezeti hatások és a táplálkozási szokások tükrei. A tanulmány kimutatta, hogy a hajszövet analízis az endokrin rendszert hosszútávon károsító anyagoknak való kitettség valamint a tápláltsági állapot reproduktív eredményekre való hatásának tökéletes vizsgálata.

meddoseg2

A tápanyagok szintje nagyon fontos a termékenység szempontjából, és számos más tényezőt is magában foglal a tanulmányban említetteken kívül. Például nem csak a cink- és a szelén szint, hanem az anyagcsere típus, a pajzsmirigy állapota, a hormonális állapot, valamint más ásványok, nyomelemek és nehézfémek, mint a mangán, a réz és a cink kapcsolata, a vas, a magnézium, az ólom és a kadmium szintjeinek ismerete is elengedhetetlen. A terhesség alatti komplikációkra is utalhatnak ezen anyagok szintjei, például terhességi eklampsziára, terhességi cukorbetegségre és a terhesség utáni depresszióra. A hajszövet analízissel történő ásványianyag- és toxin szintek meghatározása nagyon értékes vizsgálat a teherbeesési nehézségekkel küzdő nőknek a terhesség előtt, alatt és után is.

Forrás: Endocrine Disruptor and Nutritional Effects of Heavy Metals in Ovarian Hyperstimullation. Dickerson, EH, et al. J. Assist Reprod. Genet. 12, 2011.

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22071884?dopt=Abstract
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3241832/